Hát szóval így cserélődik a Hering Guitára (helyesen persze Guetta - Sganauer, csak mindenhol elírták). Ha lesz videóm az esküvőről (aminek részleteibe csak a minimumok minimumáig volt beleszólásom, vagyis annyiban merült ki, hogy az unokatestvéreim furulyajátékára vonultunk be, ám attól, hogy se verset, se Demjén Rózsit, se többórás beszédet nem kértem senkitől, hogy esetleg éppen ellenük foglaltam volna állást, vagy hogy ha már van hosszúra nyúló beszédáradat, azt esetleg az izguló, ám kitűnő tolmácsunk segítségével a Maoz számára is érthetővé szerettük volna tenni, nos, ettől nem hagyta magát zavartatni a kedves jegyző asszony őméltósága), szóval ha egyszer majd kapok róla egy videót, okvetlen felteszem a youtuber-a vagy ahova csak lehet, mert ember nincs, aki polgári esküvőről ilyen paródiát tudna csinálni. Hát ugye, a szoknya rögtön az első alkalmat megragadta, hogy a fenekembe tapadjon, és feljebb csússzon ezáltal (illetve ne megfelelően omoljon alá). Mondanom se kell, a harisnyakötő, amit eredetileg eszem ágában sem volt felvenni, de Angi és Eszter egybehangzó és nem mellesleg felháborodott kijelentésének engedve, miszerint "azt fel kell venni, muszáj", mégis felhúztam a jobb combomra, teljes pompájában tündökölt az ablakokon át beszűrődő késődélutáni napfényben, és köszöngetett a kedves egybegyűlteknek, heló, heló, hogy van, jónapot, örülünk, hogy eljött, szép időnk van, nemde... Amikor a helyi könyvtáros és önjelölt szavalóművész belekezdett, s még inkább, mikor belemelegedett a páratlan érzékkel kiválasztott versek előadásába, kezdtem értékelni azt, hogy senkivel se tudok sokat mondóan összenézni, illetve azt, hogy az egy szál egy szem Maoz, akivel mégis, nem érti a magyart, a nonverbális elemek pedig annyira sokkolják, hogy nem fogja elröhögni magát.

Másrészt viszont a furulyázás nagyon jó volt, és utána még margarétát is kaptam. Később megtudtam, miért: Amikor a szüleim házasodtak, a három lány lement az Ipolypartra, és margarétából koszorút fontak anyukámnak. Most pedig meglátták a Lala kertjében a virágot, és noha annyira azért nem akartak kicseszni velem, hogy koszorút rakatnak a fejemre, a gyerekeikkel szedettek nekem belőlük. Ez azért szép. Aztán beborult, és esni is kezdett, ami kissé szétzilálta a pártyt, de mindent összevetve azért jó volt. Persze volt egy kirohanásom, amikor leváltották a gondosan válogatott zenémet lagzistucctuccmulatósra. Tudniillik, hogy akkor ez most egy olyan esküvő lesz, ahol a menyasszony nem táncol, elvégre én is végigtáncoltam mindenki lagziját arra a zenére, amit utálok, talán a sajátomon, hadd én válasszam már meg.

De oda se neki, mert most már itt vagyunk a szép Erec Jiszroélban, egészen pontosan Har Adaron (ha beírjuk a google-be, kapásból kiadja, hogy halradar...) a Hareches nevű utca végén, ami a domb tetején van, akármelyik irányból közelíti meg az ember, felfelé kell jönni. Érkezésünkkor a kisbusz először az amerikai turistákat vitte a szállodájukba, arab kerület, minden boltban lehet kapni földig érő hosszúujjú kabátot/köpenyt/majdnemcsadort. Bab az-Zahra vagy mi, hihetetlen, hogy ezeket a neveket meg tudják jegyezni.

És most meleg van. Kata Ludányban nyaral, az előbb sms-eztünk egyet, persze, hiányzik. Kellene valami jó zsíros álás, hogy utaztathassam őt ide, meg engem oda. Csomó mindent mutogatnék neki.

Nos, jótanácsokra halgatva, és az új élet nevében költözöm. Az új cím elvileg www.babazabra.blogspot.com

Legalábbis remélhetőleg valóban. Eddig nem kaptam olyan hírt, hogy baj lenne a papírokkal, amit olcsón megszámítva hazavitt nekem az izraeli pósta. Hétfőn repülök magam is a reggel 7-es géppel, mert szeretek korán kelni (fél 3kor kell elindulnom otthonról). Az utolsó napom töltöm Natafban (kemény munkával...), este a Berlitzben van randim, amit nem értek, tudniillik nekem csak infó kéne a kurzusokról és az árakról, erre berendeltek mítingelni, és már háromszor hívtak, hogy ugye nem felejtettem el... Holnap telefonálnom kell állásügyben egy nagyon öreg, nagyon híres nőnek (Miriam Ben-Porat), ami továbbra is takarítás egy kis főzéssel kiegészítve, szóval nem fogok sírva fakadni, ha nem kapom meg. Találtunk lakást Har Adaron, 1300 sékel havonta, víz, "közös költség", internet benne van. Gáz nem lesz, mert elektromos sütő lesz (mint anno a Prés utcában, ó, boldog idők!), tök új az egész, és tök pici, egy újonan épült családi ház aljában van (egy gyönyörű nagyobb lakással egyetemben). Hátránya továbbá az egy szem miniatűr ablak, de már tárgyaltunk a tulajdonossal egy szúnyogháló ajtó felszereléséről, ily módon a nyitott ajtón rengeteg fény, és kevés szúnyog áramlana a szobába. Tegnap aláírták a szerződést.

Már alig várom, hogy otthon legyek, palacsintát süssünk, banánturmixot igyunk literszám, és nézzük a tv-t folyvást a Katával. Remélem, az ár is visszahúzódik, különben a Földközi-tenger után még az Ipolyon is át kell kelnem valahogy.

Felhúztam magam a híreken, ezért ideszúrom. Igazából nem is az háborít fel a legjobban, hogy a botrányra kiéhezett nagyvilág úgy veti rá magát a manipulatív hírekre, mint az éhes kutya a csontra, és vicsorognak meg csattogtatják az állkapcsukat, mert ebben nincs újság. Annak van igaza, aki hangosabban sír, az erősebb meg nyilván a rossz. Mint mikor a húgom kitépte a hajam, kikaparta a szemem, majd ha ráüvöltöttem rávetette magát az ágyra, és elkezdett sírni. Apám bejött, leb*szott engem, majd kiment, a húgom meg a képembe röhögött. Lesz-e idő, amikor a Palesztinok levetik magukról a terroristák uralmát, és tudnak-e békében élni szomszédjukkal, elfogadva azt, hogy egyiknek sincs kevesebb joga az élethez, mint a másiknak? Ez nem Harry Potter, hogy nem élhet az egyik, míg él a másik... Szar a helyzet, és nem segít, hogy a világsajtó és a nemzetközi szervezetek az ostoba apa szerepét játsszák. Tudom, hogy arra jöttek létre, hogy mindenbe beleszóljanak, de ésszel, könyörgöm, ésszel! Itt van ez a jó kis gazdasági válság, mindenki forrong magában, Európában egyik hülye kormány kerül hatalomra a másik után, mi a francnak kelteni a feszültséget még jobban? Van egy hír, de vannak ám események előtte, és vannak utána, vannak továbbá szempontok, ha két fél érdekelt a dologban, akkor minimum kettő. Nade, ugye, mint mondtam, nem is ez háborított fel, hanem az, amikor láttam a hírekben, hogy Tel Avivban muszlim egyetemista diákok tüntettek a történtek, és hát kicsit Izrael ellen. És ez betett. Nem az, hogy hangot adtak a véleményüknek, nem, hiszen ahogyan én ugrok az Izraelt érintő hírekre, a támadókra főleg, természetesen, nyilvánvaló, hogy őket is érzékenyen érintik a palesztinokat érintők. Nem, engem az a gyönyörű ellentét borított ki, ami a nyugat Izraelről alkotott képe, a gonosz, palesztinokat elnyomó, jogaikat semmibe vesző, hatalmaskodó Izrael és a tény között feszül, hogy ebben az országban tök nyugodtan lehetett tüntetni a történtek ellen, senki nem bántotta őket, nem lettek lelőve, könnygázazva, kiutasítva, felfüggesztve a diákok. Ilyen az, amikor a demokrácia beleharap a farkába? Szeretnék látni egy hasonló tüntetést mondjuk Szlovákiában, ahol a magyarok gyűlnek össze. Vagy Magyarországon, ahol az egyetemista cigányok. Esetleg, csak, hogy a történethez visszakapcsoljunk, Törökországban mi történne (történik), ha a kurdok gyűl(né)nek össze hasonló céllal? Söprögesse mindenki inkább a saját portáját, és ha már a szomszéd ügyei érdeklik, a gondolkodás előzze meg a véleményalkotást.

Behind the Headlines: The Israeli humanitarian lifeline to Gaza 25 May 2010 Despite attacks by Hamas, Israel maintains an ongoing humanitarian corridor for the transfer of food and humanitarian supplies to Gaza, used by internationally recognized organizations including the United Nations and the Red Cross.         A Gaza market, September 2009 (Photo: Reuters)

A szomszédban esküvő van, épp most zajlik, zene, hüpe, vigasság. A konyhát hely híján a mi udvarunkban rendezték be. Maozzal pedig még mindig küzdünk a papírért, és komolyan rejtély, mások honnan és hogyan szerezték meg, mert nekünk nem sikerül. Emiatt nem vettünk még repülőjegyet sem, és nem hirdettetem ki a főtéren, hogy július 6-án esküvő. Pedig de szeretném! Maoz arról kezd el beszélni, hogy egyszerűbb volna Ciprusra menni, és kész. És egymással üvöltözünk, hogy ki a hülye, Magyarország vagy Izrael, de én tartom magam az álláspontomhoz, hogy habár tényleg hülyeség papírt kérni erről, hiszen ugyan mi akadálya lenne a házasságnak, ha azt már bizonyítottuk, hogy nőtlen, és nem állunk rokonságban, azért mégis a nagyobb hülye az, aki nem adja ki ezt a hőn áhított dokumentumot. Illetve egy papírt arról, hogy nincs ilyen papír. Aztán közöljük egymással, hogy ne haragudj, nem rád vagyok mérges, csak elegem van, nem, nekem van elegem, de nekem jobban, szeretlek, én is szeretlek stb. De marha sokra megyünk ezzel a nagy szeretettel, ha nincsen papír. Szerelemhez nem kell szépség, szerelemhez nem kell pénz, szerelemhez nem kell semmi más, csak szerelem kell és kész, ugye. Na de az öszes többihez, mint esküvő, utazás, vízum, a szerelem nem hogy édeskevés, de nem is igazán tényező, úgy tűnik. Pénz kell, és papírok kellenek. Sok papír. Megszerezhetetlen iratok. A CIA-től könnyebb lenne megszerezni a kettős ügynökök listáját. Lehet, hogy azzal kéne próbálkozni, aztán azzal már lehetne hatóságokat zsarolni, és talán megkapnánk a papírunkat. Vagy lelőnének.

comment: meghívót tervezek....

(és Elvis Hawaiian wedding song-ja szar)

Hát, minden szép volt, kalapot horgolok, álmokat szövök, lassan-lassan már gyerekneveken gondolkodom, csupa móka, vidámság, napsütés, remények, ahogy azt kell, mígnem a rabbi, aki az eredeti tervek szerint a mi hős segítőnket és megmentőnket kellene, hogy játssza, nem közli hétfőn, hogy jövő hét szerdán kellene Brüsszelben lennünk, mégpedig mindekettőnknek, és nem tagadja (1. tagadás), hogy azt állította volt, hogy esetleg elintézheti, hogy a Maoznak ne kelljen jönnie. Persze a Maoz nem tud jönni, az út kettőnknek vagy 2000 dollár, még Magyarországi átszállással is vagy 1500, az pedig sok, arról nem is beszélve, hogy a munkahelyén sem jelentheti be egyik napról a másikra ezt. Sírás, durci, végül megegyeztünk, hogy újra hívja, megpróbálja meggyőzni arról, hogy egyedül mehessek. Ma hívta, mehetek egyedül, azzal a kockázattal, hogy így lehet, hogy nem fogadnak el, vagy elfogadnak, de esetleg őt is látni akarják később. Talán miatta térek be? Talán miatta térhetek be? Minek kell ő is nekik??? Dráma a szokásos kérdés körül: Mért nem tudsz várni kontra már egyéve csak várok (ha a fél év Olaszország szintén várakozást nem számítjuk). Mindegy, rívok, aztán felhívom a rabbit, nagyon kedvesen, udvariasan, és őszintén is, hogy csak szeretnék jó döntést hozni, ezért zavarom. Á, mindegy is, amúgy se mehetnék most Brüsszelbe, mert a bécsi rabanut nem lesz ott, akik alá tartozom, meg az állam amúgy se fogadná el a betérésem, az csak a házassághoz lenne jó (mért, mi a cél??), hanem alijázzak. De hát nem éltem otthon egy évet, ahogy kell a neológ betérés után... De akkor menjek haza egy időre, aztán alijázzak, hogy az állam elfogadjon. Ó, és hogy ő az irodájában is pont ezt mondta (háromszor, mielőtt a kakas megszólal, épp az ellenkezőjét), csak én nem értettem meg, sem a Maoz. Jankának már említettem, hogy a torkukat szeretném elvágni az ilyeneknek, akik letagadják, amit mondtak. Úgyhogy mégtöbb sírás, a fogam is csikorgatom, és miután Jom HaAcmaut alkalmából tegnap szétmarattam a bőröm a Holt-tengerben, úgyhogy ma vörös és viszket, remekül érzem magam, mind testben, mind lélekben, és ez látszik is. Ó és a Maozt 1 órán keresztül csörgettem, mire nagy nehezen visszahívott, mert azt hitte csak hisztizni akarok (joggal - joggal hitte és joggal hisztiztem volna) az út miatt. Aztán, mikor felfogta, mi a pálya, sajnálta, de nekem nem esett jól és baromi közel voltam, hogy bedobjam az anyu-kártyát, tudniillik, hogy hívnám én az anyám, hogy neki sírjak, csak ugye nekem olyan nincs. Illetve van, de nem hívható telefonon, amúgy meg kértem őt, hogy ha lehet ilyet, segítsen, meg a majdani gyerekeim is nyaggatom, de vagy nem lehet ilyet, vagy k**** nagy antitálentum mindegyik. na most az van, hogy összeházasodunk nyár elején Magyarországon, aztán majd valami lesz a betéréssel, és talán majd ha 35 leszek, sikerül is, és talán még nem lesz késő összehozni egy gyereket. Hiszen örökké élünk, nem igaz? mért sietnénk? A k k p-ba. De a Maoz legalább szeret, és bár bosszantóan nyugodtan fogadja ezeket a híreket, nem sokra mennék vele, ha úgy fogadná, mint én...

Illusztráció:

 előtte

 utána

Láttam tegnap a buszról egy traszvesztitát. Borzasztóan meglepődtem, hiszen még a pornófőváros Budapesten sem igen látni fényes nappal, ha mégis, akkor meg szolidabbat. Fehér blúz volt rajta, és fekete miniszoknya (elegáns travi), de bazira mini. Ehhez volt vagy két méter magas (ami eleve felhívja a figyelmet magára itt, a lilliputiak közt). Hosszú nagyonszőkére festett hullámos haja volt, és arcáról hiányzott a nőiessség minden eleme, nem úgy a kampós orr... Nem lesz első helyezett a travi szépségversenyen. Bár, ha a Jeruzsálemin indul, még az is lehet.

És nagyjából ez volt a legizgalmasabb történés az elmúlt két hétben. Ja, meg a rakétariadó Ashkelonban, de aztán nem pottyan semmi az égből, hál' Isten.

Na, Hag Sameach van meg minden, itt a Pészach, a matza jött, chametz ment, mi pedig megettünk egy egész birkát. Szegény jó pára. Tegnap éjjel kivívtam a tiszteletet magamnak a négy teli pohár bor kiivásával. Azt hiszem, én voltam a családfőn kívül az egyetlen, aki mind a négyszer bort kért, és egyszer sem szőlőlevet. Valójában gondoltam rá, hogy majd váltok, de véletlenül beleittam a Maozéba, és olyan émelyítően édes volt, hogy akkor már inkább leiszom magam. De annyira nem volt vészes, a matza sokat felszív. És legalább minden probléma nélkül zuhantam mély álomba.

Nem is tudom, tényleg érezni, hogy ünnep van, hosszú idő óta először töltöttem úgy el egy napot, h nem voltak semmi felől sem kétségeim, és azt éreztem, tényleg minden a legnagyobb rendben. Persze tudom, h nem lesz egyszerű az elkövetkező pár hónap, de most nem akarok erre gondolni. Csak arra, hogy jó itt ebben a faluban, és majd itt fogunk lakni, és helyes gyerekeink lesznek, meg kifestjük a szobát. És csinálhatok én is űrközpontot a konyhánkból, és süthetek egy csomó tök finom sütit, és sziesztázhatok a teraszon, vagy annak hiányában a pálmafa tövében. Délután elmentünk sétálni, olyan szép idő volt, kicsit fújdogált a szél, finom illatot hozott a földekről (ahogy közelebb értünk a szomszéd faluhoz, kevésbé kellemeset az istállók felől), rendkívül szépnek éreztem magam az új ruhámban. Aztán a Maoz azt mondta, olyan jó így velem sétálni, nem is tudja, olyan jó érzi magát, és olyan szabadnak velem. Biztos azért, mert ma egyszer se csaptam e kezére, hogy ne rágja a körmét...

Most én itt maradtam, egyedül a családdal, ő meg visszament, mert a Hagarin az ünnepek alatt sem hagyja cserben a vásárlóit. Szar lenne, ha pont most nem tudnának kerti csapot venni, vagy pláne kavicsot az akváriumba. Elvileg holnap találkozom Yaallal, Yaellel, Helivel és Ronival, de jó lenne, ha felhívnának, mert még nem tudjuk, hogy Haifában vagy Petah Tikvában, pedig jó lenne, mert az egyik az ország közepén, a másik meg az északi végén van... Sem időben, sem anyagilag nem funny Haifába menni.

Olyan köd van, hogy az már majdnem eső. És kb. kétóra alatt esett a hőmérséklet 30 fokról 15-re.

Amúgy pedig ma azon gondolkodtam a buszon, hogy ha valaki veszi a fáradságot, és leszedi a szőrt a lábáról, és szép csingilingi fülbevalót is rak a fülébe, az valamenyire nyilván tetszeni akar, de legalábbis törődik a külsejével. Na de akkor miért nem tűnteti el a sötétbarna (majdnemfekete) bajuszkáját is? Rejtély, rejtély.

Úgy néz ki, végre történik valami, most az az érzés van a gyomromban, hogy jaj csak ne jöjjön semmi közbe, jaj, csak minden jól menjen, jaj, csak minden sikerüljön. Szorít, szorít, szorít!

Szia!

Hogy vagy, hogy vagytok?
Gyorsan meg kell írnom ezt az e-mailt, mielőtt mindenféle pletykákból értesülsz. Na, úgy néz ki, hogy férjhez megyek. Kétszer is,ami azt illeti. És ebből egyszer  - ha nem bonyolultabb kivitelezni, mint Cipruson - Magyarországon. Tegnap küldtem e-mailt a polgármesteri hivatalba, hogy lehetséges-e, és ha igen, hogyan. Merthogy tolmács kéne meg a Maoznak papírokat lefordíttatni meg ilyenek. Mindenesetre elmondom, hogy mi van.  Végre elmentünk egy rabbihoz, aki miután mindkettőnkkel (együtt és külön-külön is) hosszasan elcsevegett, azt mondta, az ő részéről nincs itt semmi gond: én betérhetek, és boldogan összead bennünket. De: Sajnos áskálódás van a különböző hivatalok, minisztériumok és rabbik között, szóval ettől én még nem kapok állampolgárságot. Ezért össze kellene házasodnunk polgárilag Magyarországon vagy valahol máshol (Izraelben nincs polgári házasságkötés, akik mégis akarnak, általában Ciprusra mennek, mert az közel van), utána elmenni a Belügyminisztériumba, hogy kapjak tartózkodási engedélyt. Viszont, mivel még így sem kapok állampolgárságot rögtön (vagyis útlevelet, személyit), nem lehet a betérésem Izraelben, mert itt csak olyanoknak lehet (az új remekjó szabályok szerint), akik izraeli állampolgárok. Ezért a betérésem sem itt, hanem Brüsszelben lesz, mert legközelebb ott ülnek össze a rabbik, húsvét után. Mondta, hogy sajnálja, hogy ez ennyire bonyolult, ezek nem a vallás szabályai, hanem a mindenféle hivataloké, de nem tud mit tenni, ez az egyetlen megoldás. Na, szóval most marha gyorsan össze kéne házasodnunk otthon. Egyelőre csak a Katának mondtam, aki elvileg közli apuval... Az a terv, amit már mondtam karácsonykor, hogy ilyen ballagás utáni családi összeüléses evés-ivás lenne csak. Ráadásul főleg én csinálnám a kaját (merthogy ugye akármit nem lehet... csak h egyszerű legyen...), szóval Pityut is megnyugtathatjuk, h nem kell venni új cipőt. Egyelőre ez minden, amit tudok, tekintve, hogy az egész csütörtökön derült ki. Az biztos, h hétköznap lesz, lehetőség szerint mondjuk csütörtökön. Lövésem sincs, hogy hol, az udvaron még gyanítom, kissé hideg lenne, de majd mindent kitalálok hamarosan, csak  a jegyzőnő válaszoljon, és tudjam meg, hogy mi az útja az egésznek, mert speciel nincs arra kapacitásunk, hogy hazaugorjunk csak bejelentkezni egy hónapra előre, aztán utána újra az esküvőre.
 Én egyelőre jól vagyok, a Maoz kihordott csütörtökön úgy két infarktust lábon. Hónapok óta csak várunk, várunk, akárhol próbálkozunk nem történik semmi, aztán hirtelen tessék. Még a családja se tudja az egész sztorit a maga bájos bonyolultságával. De hát mindegy, az nekik a magyarországi úgyse számít, lesz egy itt is...
Na, mit szólsz?

Heló Vick!

Hogy s mint vagy mostanában?
Hát, remélem, hogy jól, az ellenkezője engem is elszomorítana.
Nos, hát az van, hogy eltűntél, mint szürke szamár a ködben,  úgyhogy asszem felesleges az msn-en várnom a felbukkanásod, inkább e-mailben közlöm, hogy úgy néz ki, férjhez megyek. A dolog nyilván nem egyszerű, igazából a komplikált fogalmát, minden járulékos jelentését is beleértve kimeríti, de sebaj, elvégre rólam van szó, mért volna egyszerű, ha bonyolult is lehet. Szóval ami most itt a szóban forgó, az a polgári házasságkötés, mert mint kiderült, azt is kell csinálnunk, na de nem ám akármikor, hanem minél hamarabb, amiben csak az gátol, hogy 30 nappal hamarabb be kell jelenteni, mégpedig mindkettőnknek, személyesen. Mert úgy  vicces. Most várom, hogy a jegyzőnő válaszoljon az emilemre. Természetesen a honlapjukon talált emilcím nem volt jó, az apám személyesen ment be a pógármesteri hivatalba, h elkérjen egy olyat, amit olvasnak is, szóval még az is be lett jelentve, h írni fogok. Na de oda se neki. Amennyiben nem várat túl sokat magára  a  válasszal, és minden jól megy, áprilisban lenne, és hétköznap. Na, ez minden, amit tudok. Ráérsz? Mert jó volna, ha ott lennél.
Képzeld, a családom (a tágabb) nem reagál semmit a hírre. nyilván most ébredeznek a kómából, amit az a tömérdek pezsgő okozott, amit a megkönnybbülés örömére bontottak, h nem maradok a nyakukon.

Írj, szívem

csókol:

Rozália

Mondják (egyesek), hogy valójában minden megbetegedés hiánybetegség, vagy arra vezethető vissza. Most egyet kell értenem. Szociális élet, hobbi és saját szoba. Ebben a háromban szenvedek hiányt olyan mértékben, hogy mindenféle kórok alakuljanak ki bennem.

Az elmúlt hetet ágyban töltöttem, a Maozéban. Sajnos nem húzogatom kacéran a jobb szemöldököm, miközben ezt írom, egyáltalán nem olyasmiről van szó, hogy a szülinapom ünnepeltük volna ilyen kitartóan. Levert a lábamról a láz. Úgy ötszáz (meglepően pontos becslés) zsebkendőt töltöttem meg masszív tartalommal, volt lázcsillapítóm, digitális lázmérésem, fejzsibongásom, hasogató fejfájásom szemtájékon, fülfájásom, majd vatta híján pálinkás wcpapír darabka a fülemben, sapkában alvás, párnát, lepedőt lucskosra nyáladzás, pizsamát, takarót undorítóra izzadás, (ennek ellenére is utálom) lakótárstól természetes alapanyagú csodapirulák, undorító, ám állítólag hiperhatásos barna por evés napi háromszor fél kiskanállal, és sok-sok tea.  Meg a Maoz, aki anyám helyett anyámként gondoskodott rólam, bár most ezen elmerengtem, de tény, hogy kitett magáért, igazán megható volt. Ma keltem fel először, hogy visszatérjek a társadalomba (bár csütörtökön kimerészkedtem csizmát venni (csak mert megyek haza, ide tök fölösleges most is 17 fok van), és pénteken a zsinagógába. Elmúlt a tünetek java. Ami megmaradt, némi orrdugulás a baloldalon, seb a piercingem körül, száraz, piros folt az orrom alatt, az 550 sékel hiánya, amiért nem tudtam dolgozni, és a nyomasztó valóság úgy általában. Még mindig takarítok, a Maoz még mindig nem hajlandó lakást váltani, amíg nincs vízumom (emiatt kisebb drámát rendeztem ma reggel, és még nem biztos, hogy nem folytatásos), még mindig nem kerültem közelebb a betéréshez. A minisztériumban, ahol csak meg kéne kérdezni, hogy milyen papírok szükségesek a vízumhoz, továbbra sem veszik fel a telefont (pedig naponta két órán keresztül is lehet hívni őket), bementem tehát személyesen. Meg is kérdeztem udvariasan a hölgyet (csaj, nem emlékszem, remélem letüsszögtem), hol kaphatnék információt. Hogy ő nem tud segíteni, ezen a számon naponta 1 és 3 között... És már írta is a számot. Mondtam neki, igen, megvan nekem ez a szám, nem válaszolnak, hiába hívom. Hogyő nem tud segíteni. És akkor még elmondta párszor, h ezen a számon ekkor és ekkor, én meg, h minden nap próbáljuk minden eredmény nélkül. Hangsúlyoznám, hogy nem nyelvi problémák akadályozták a gördülékeny ügyintézésemet. Elkullogtam a rohadt cetlivel, hívtam a Maozt, hogy mi van, ő megnyugtatott (mert az baromi megnyugtató), hogy ez Izrael, itt mindenki tapló, és hogy majd hívja őket. Ötkor telefonált nekem, és jajdemeglepi, még mindig nem sikerült őket elérni.

Én feladom ezt a pozitív hozzáállásos dolgot. Kamu az egész. Ráhagyom a Maozra, neki nagyon megy. Bazira örül, hogy nekem milyen jól megy a sorom. Szeretném megverni. Az tagadhatatlanul hasznos, hogy legalább egyikünk képes erre a szemléletre, mert ha rajtam múlna, csak nyögnék, jajongnék, feküdnék az ágyban. Elvitt étterembe szülinapom alkalmából. Ilyen velem még nem esett meg. Valószínűleg saját magát boldogabbá tette az étteremmel, mint engem, de én már akkor kezdtem beteg lenni. Ez még múlt hét szerdán volt. Mármint másfél hete. Amikor a bátyja lefújta az esküvőre menést, hogy baj van a kocsival. Pedig csak nem akart menni (a bátyja, nem a kocsi). Na mindegy. Szép este volt, bizonyára nem voltam lázas, és nem azért vacogtam előtte két órán át beöltözve a paplan alatt...

Mindegy is. Megyek haza, majd eszünk fokhagymás pirítóst a meleg szobában, és nézzük a sorozatokat. Mert az életnek ez az értelme.

Tekintve, hogy Rafinak (férj) szülinapi zsúrja lesz este - dacára annak, hogy szállítottam a listát a "kosher lemehadrin" tejes éttermekről, mert a család extravallásos részlegének nem jó ám akármilyen kóser... - itthon, megígértem Eilatnak, hogy segítek délután. Jeruzsálemben aludtam, Maoz beszámolt az otthon (természetesen én nem mentem) töltött Shabat során édesanyjával folytatott mély (!) beszélgetésről, mentem reggel dolgozni, és 1-re már itt is voltam, köszönhetően egy fiatalembernek, aki noha nem ide tartott, elhozott. Valószínűleg megsajnált, ahogy az út szélén álldogáltam a novemberi tikkasztó melegben (30 fok, celsiusban, pedig a múlt héten volt már 15 is, meg eső, szálvihar). Viszot itthon nem volt senki, mondjuk Omert leszámítva, aki természetesen aludt. Később Noam is hazaért, de ezzel vége. Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom, kiteregettem, és felsöpörtem a második szintet (valójában nem emelet, csak szinteltolásos a ház). Maoznak felvetettem az ötletet, hogy esetlegesen ma is ott aludnék, mert kényelmetlenül érezném magam a vendégsereg közepette, de tartok tőle, a beígért segítség elég későre csúszik, és nem biztos, hogy el fogom kapni a 7-es buszt. Persze stoppolni mindig lehet. És ha nem szombat este 9 után próbálkozik az ember - mint tegnap én -, akkor még esélye is lehet.

Mozgást hallok odalent, úgyhogy megyek. (no, mert kilakoltatásom még mindig tart...)

A különféle problémák megoldását rápakoltam a Maoz vállára, és senkit sem vagyok hajlandó felhívni. Így egész jól megvagyok. Reggel valami unokatestvér esküvőjéről magyarázott a buszon, hogy oda együtt mennénk. Na, azt még meglátjuk. Én már semmit se hiszek, csak ha már múlt időben beszélhetünk róla.

http://nol.hu/belfold/harcra_fel_-_cimmel_konyvrongalasra_buzdit_a_demokrata_cikkiroja
 

Harc a 'ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócai' ellen

Faludy György verseinek állami ünnepekről való kitiltásának ötlete után néhány héttel új, és talán még veszélyesebb gondolatokkal kell szembenéznünk - írja Andrassew Iván internetes naplójában. S arra kér mindenkit, gondolja végig a Demokratában megjelent, Pozsonyi Ádám által jegyzett "Harcra fel!" című írás lehetséges következményeit.

Pozsonyi többek között ilyeneket üzen:"Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat, és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál. Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el..."

A cikkíró megadja a szabadcsapatok indulójának szövegét is: "Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok." Ez legyen a felállítandó kis szabadcsapatok indulója, kik hősi, szent harcba indulnak a magyar szellemi élet megtisztításáért. Erkölcsi gátlásuk ne legyen."

"Ne minősítsük a Demokratát és főszerkesztőjét, Bencsik Andrást, aki ezt megjelentette - jegyzi meg Andrassew -, ne minősítsük Pozsonyi Ádámot, de még az íráskészségét sem. Mert ennek már nincs értelme. Ne minősítsük azokat a pártokat, író- és újságíró- és egyéb alkotószövetségeket, kulturális közösségeket és szervezeteket, egyházakat, amelyek ezt szó nélkül hagyják. Mindegy is, mit tesznek és mondanak. Cinkosok voltak abban, hogy idáig jutottunk. Már késő: magunkra vagyunk utalva. Csak azt kérem, hogy védjük meg együtt a könyveket. Kérem a könyvtárosokat, a könyvesbolti eladókat, az olvasókat, a vásárlókat, ne engedjék, hogy ezek a gondolatok lábra kapjanak és pusztítsanak ebben az országban.

Andrassew arra is felhívja a figyelmet, hogy a Demokrata - meglepő módon - a Pozsonyi-féle javallatokat közlő szám egy másik oldalán Milan Kundera egy gondolatát idézi: "A nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik az emlékezésüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valaki másféle könyvet ír, más műveltséget nyújt, és más történelmet gondol ki nekik. A nemzet lassan nem érti jelenét és elfelejti a múltját."

A Szerk. megjegyzése

Mélységesen egyet kell értenünk Andrassew Iván felháborodásával, ezt tettük akkor is, amikor Faludy Györgyöt cionista és magyarellenes költőnek titulálta egy meglehetősen tájékozatlan Jobbik-aktivista. Pozsonyi javaslata - a firkálásos módszer általános iskolás szintje ellenére is - a történelem legsötétebb időszakait idézi: elpusztítani, megsemmisíteni azt, amiben másfajta gondolkodás, értékrend és világszemlélet van jelen. A félelmetes, hogy ötlete nem tekinthető egyedinek. A jobboldali értelmiség érdektelenség miatt háttérbe szorult reprezentánsainak vonyítása hallatszik ki az elképesztő gondolatok mögül. A Bíró Zoltán nevéhez kötődő Spiró-botrány is azt jelezte az érettségi idején, egyesek úgy képzelik, hogy ha leveszik Kertész, Esterházy vagy Nádas könyveit a polcokról, automatikusan a magukéit tehetik a helyükre. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az utóbbi idők szánalmas támadásaiban azt is föl lehet fedezni, hogy ez az egyszerre mellőzött és kirekesztésre törekvő kör úgy telepszik rá ismert magyar írókra és gondolkodókra, mint a kullancs a kutya vastag bundájába. Úgy gerjesztenek botrányt magul körül, s kerülnek be végül a nyilvánosságba, hogy ügyesen megválasztják célpontjukat. Ezt is meg kellene tanulnunk kezelni. A kérdés, hogy lehet-e. (Rab László)

A bloger megjegyzése:

A Javított kiadást olvasom. Szeretem Esterházyt, szeretem, ahogy szereti és használja a nyelvét. Az én nyelvem. Könnyen támadható, de azt hiszem, igaz, én elsősorban nyelvemen keresztül vagyok magyar. Ez többet jelent, mint amennyinek látszik. Nem lehet olyan messzire menni, hogy ne érdekeljen, mi van otthon. És nem csak a barátok és a család miatt.

Minden faj kihalása csökkenti a többi faj túlélésének esélyeit. Ez biológia. De szellemi téren is így van. A hatások nem direktek, és főlg nem érzékelhetők azonnal, de úgy tűnik, ahhoz, hogy az atomfizika mint olyan, létezzen, kellenek a klasszika filológusok. Bármit elpusztítani az egész pusztításának kezdete.

Egy túlbuzgó anya áldozata lettem. Miután nagyobb bőgés nélkül (ha nem számítjuk a péntek estét...) túléltem a Shabatot, a torokfájásomat, Maoz - remélhetőleg - futó influenzáját és a reggeli takarítást, és végre megérkeztem Natafba, ahol egyébként keddig megint ki leszek lakoltatva, helyesbítek: már vagyok, ugyanis Ido itthon van a seregből, a konyhában Eilat anyukáját találtam nyakig a tisztítószerekben. Gyorsan szedtem magamnak enni, és kihúztam a srácokhoz a verandára. Nyilvánvaló volt, hogy nem úszom meg takarítás nélkül, és lőn. Kérdi, mikor takarítok itt a héten, mondom, kedden, de szoktam kicsit vasárnap meg hétfőn is (miután szusszantam a délelőtti turnus után). Hát jó, mondja, mert ő azt gondolta, milyen jó lenne tiszta lakással várni Eilatot, aki holnap jön haza este valahonnan északról valami Agnon-konferenciáról. Jajjj, de jó, hogyne, mindenképpen támogatom az ötletet. Szóval felsöpörtem, felmostam, mosogattam, teregettem, és majd még, tartok tőle, ruhákat is fogok hajtogatni. Közben pedig bazira élvezném, ha nem jönne a hideg a (fájós) hátamra. By the way vannak még dolgok, amiket élveznék, de az idegösszeoppanás elkerülése végett nem írok róluk. Mert ugye a fent használt feltételes mód egyben arra is enged következtetni, hogy mindezen dolgokat nem élvezhetem, mert mindezen dolgok nem állnak a rendelkezésemre sem élvezeti, sem más egyéb célokra. E hiány az élvezettől merőben eltérő, mondhatnám éppenhogy ellentétes érzéseket és érzelmeket vált ki.

Pozitívumként említhető viszont, hogy felülemelkedve iránta érzett gyűlöletemen, és a bennem egyre gyűlő keserűségen (Halacska, a hős, majd írok a Disney-nek), tegnap este megkérdeztem Yaelt, kér-e narancslét. Ugyanis éppen narancsot facsartam megtámogatandó Maoz immunrendszerét egy kis vitaminnal. És ha már... Ebben sokat segített, hogy péntek estére meghívta Jonathant és Debbiet, akik kedvesek, és érezhetően jóakarattal vannak irántam. Valószínűleg nem csak irántam, de is, és ezt érzem. Az van, hogy mostanában erre érzékenyebb vagyok, mint egyébként, és ha valaki őszintén segíteni akar, vagy csak szeretettel fordul hozzám, mintegy fizikailag érzékelem, olyan, mintha beállnék egy meleg kályha elé. Nem vicc. (Mellesleg hideget nem érzek rosszindulat esetén, inkább csak azt, hogy szeretnék távol lenni tőle, de igen távol, néha azt, hogy haljon meg, de erre nem vagyok büszke.)

És a húgom húszéves lett. Éljen soká, éljen soká! De továbbra se akarok hazamenni. Pedig, ha a Maoz nem talál ki valamit... Fél év sok idő. Nem, nem, nem, nna ez az, mire nem akartam gondolni. Gáz, mert másra sem tudok.

Kerlek!

Succede, sopratutto se una non lo usa mai. Per questo motivo sto scrivendo in italiano. perche no? Non lo legge nessuno... Altrimenti l'italiano non e l'unica cosa che sto perdendo. Per esempio la pazienza, la forza, la speranza sono nella stessa situazione. Saranno perdute... O invece io sono nella situazione (molto molto complicata). Ho chiamato il rabbino, con ottimismo (optimismo??) chiaramente, ma non valeva la pena di essere ottimista. Non ci sono buone notizie. Conversione forse (!!) si, ma no saro cittadina ne sposata per almeno un mezz'anno dopo la conversione. E qiusto? No, non e giusto. Non voglio andare a casa in Ungheria, non voglio aspettare!! Ufffff! E un gioco molto, molto brutto e non posso capire come possono giocare col mio tempo, con la mia vita alla fine, e anche con i quelli di Maoz.  Ci deve essere un' altra soluzione. E ci deve essere trovata, ma urgente. Se piangere mi aiutassi, non avrei nessun problema per 100 anni. Ma non sembra che aiutassi...

Először is a marokkóiak zokon veszik Franciaországban, ha saját hibájukból meghalnak. A cikk olvasása alapján ezt a következtetést vontam le. Persze ettől  még szomorú az illegális bevándorlók és a papírok nélküli motort vezetők élete. 

http://index.hu/kulfold/hirek/2009/10/27/zavargasok_del-franciaorszagban/

Végre rá akarnak csapni egy horogkeresztfirkász kezére. 

http://index.hu/bulvar/hirek/2009/10/26/buszmegallora_fujt_horogkereszteket_egy_elfogott_ferfi/

Abban nem vagyokbiztos azonban, hogy nem a katolikus templom falára rajzolt kukik miatt csattan majd a pofon, ha ugyan. Bár nem tudom, mik is voltak az ominózus műremekek a falon. Csak a fantáziám használom. (Kérdés: Ez miért a bulvárban van??)

Ez klassz: Madonna iskolát épít lányoknak. 

http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/10/26/elkezdodott_a_madonna_altal_finanszirozott_lanyiskola_epitese/

Azt nem értem, mit jelent, hogy a jövő női vezetőit fogják ott kiképezni... Kedves tőle, de nem vagyok benne biztos, hogy valóban érti a szituációt, hol mire van igazán szükség. Fenáll persze a lehetősége annak, hogy én nem értem. Úgy általában nem értem ezeket a dolgokat. Inkább olyan kérdéseket vet fel bennem mint "Mi lesz az iskola sorsa 50 év múlva, ha Madonna nem lesz már sehol sem?" vagy "Ki neveli Madonna gyerekeit, amíg ő bokros teendőivel van elfoglalva?", "Az örökbe fogadott gyerekek anyukát kapnak vagy csak sok pénzt és jó iskolákat?". De ezek nem rosszindulatú kérdések, mindössze felvetődnek bennem. Merthogy a naivitásom nem a régi már.

És a kedvencem:

http://velvet.hu/sztori/2009/10/26/ki_akarjak_rugni_penthouse-fotoi_miatt_az_altalanos_iskolai_tanarnot/ 

Egy új-zélandi gyesen lévő tanárnéni (ált. isk.) pucérkodott az ausztrál Penthouse-ban. Nem gondolta volna, hogy ezt Új-Zélandon brki látni fogja. Pechére de, és most lehet, hogy elveszti az állását. Mondjuk szerintem a gyerekekhez nem kell, hogy effajta újságok eljussanak, tehát nem akkora katasztrófa, bár én se járatnám hozzá a gyerekemet... De nem is ez a lényeg, hanem volt a cikkben egy link egy másik esetről. 

http://velvet.hu/szex/2009/09/04/pornosnak_allt_a_bikinis_fotoi_miatt_kirugott_floridai_tanarno/

És ez a vicces. Tudniillik ott a tanittónéni nem flangált ruhátlan, csak a horgászklubban volt bikinis felszolgáló, mégis elvesztette az állását, tönkrement a házassága, és elvesztette a gyerekei felügyeleti jogát. Ezért (!!!) kénytelen volt pornózni kezdeni, ha vissza akarja kapni őket. Gyanítom, a legjobb módja a felügyeleti jog visszaszerzésének, ha berobban a pornóiparba. Ezzel mindenkit meggyőz majd alkalmasságáról. Pedig ő mindent megpróbált. Gondolom: nem vették fel szegényt se tanárnőnek, se pincérnőnek, se benzinkutasnak. Nem maradt más: pornó. pedig ez nem teszi boldoggá. Kéne alapítani egy díjat hülyéknek.

Ó, és majd' elfeledtem a szomjazó palesztinokat... 

http://index.hu/kulfold/2009/10/27/szomjaznak_a_palesztinok/

(Nem kommentelem -hát akkor most mit csinálok? - de a díjból vehetnének nekik vizet.)

És végül: a blog.hu ritka szarul kezelhető. El fogok innen költözni. Például mért nem ismeri fel, hogy beillesztek egy linket?

Elmentem zuhanyozni (nem, most nem volt szőrös pók a wcpapír gurigában), még jógázás (hátfájáson, hájasodó hason nem segít, hátha a lelkemnek jót tesz) előtt felkattintottam a bojlerkapcsolót, hogy legyen meleg vizem. Pancsolok, pancsolok, egyszer csak furcsa szagra leszek figyelmes: valami ég. Zuhanyzom tovább, á, megint csak képzelgek (mint az uborkaszag anno). De a szag erősödik, mígnem már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Forgolódom, nocsak, nocsak, füstöl a lámpa. Jó, lekapcsolom, sötétben is megtalálom magam, közben elmormolok egy beazrat haShemet, hogy ti. reméljük, nem az van megírva, hogy zuhanyzás közben agyonvág az áram. Néha oda-odalesek, mi a tényállás. Így a sötétben már azt is megállapíthattam, hogy az égést fényjelenség is kíséri. Ilyenkor mi a teendő, ha ég a fürdőszoba a faházban? Lekapcsoltam a vízmelegítőt is. Akkor abbahagyta. Felmérem a helyzetet a szobámban: füst. Nem sűrű, csak mintha álomban járna az ember.

Kint valaki vonyít. Van olyan érzésem, hogy Ori. Cuki gyermek. Mondtam a Maoznak, én ilyet szeretnék. De pont ilyet. Most indiánordít, tudam én, hogy nem kutya.

Vagy beláthatnám, hogy nekem az optimizmus nem lényegem. Úgy értem, ha valami kérdéses, akkor kérdéses, és bár remélem, h a dolgok jól fognak alakulni, azért aggódom. Lehet, hogy csak nem vagyok még azon a szintjén a hitnek, meglehet, de a tény attól még tény marad: kiborulok minden szaron. Bőgök, elrohanok, mély álomba zuhanok, majd meg nem bírok aludni. Kérem szépen: Jó híreket akarok. Még pedig most, valamint a dolgaim rendeződését, vagyis, hogy minden, mint a karikacsapás, és akkor majd derüs leszek, vidám, kacarászó, és maga a kiegyensúlyozottság. Addig pedig ez van, ami van, folyamatos hiszti, meg elegem, mindenből. Punto.

38 fok. Én meg azt hittem, csak azért van melegem, mert a közép-európai viszonyokhoz vagyok szokva. De szerintem egészen jól viselem. Valamint rájöttem, hogy az izzadás tényleg hasznos. ha csurom víz a ruhám, kellemesen hűt. Az októberi meleg hátulütője viszont, hogy az égen úszó felhők ellenére is meleg van, nem az égető napsugarak tesznek próbára, tehát majdnem semmit sem segít, ha az árnyékba vonulunk.

Már vagy két napja nem sírtam, ami jelentős előrelépés az elmúlt hetekhez képest. Csütörtökön elmentem a Kotelhez. Az óváros arabosabb részei tömve vannak golyóálló mellényes katonákkal. Persze mit kerestem azokon a részeken, ha egyszer a Maoz is megmondta, hogy ne menjek most az Óvárosba. Csak elvétettem az utcát a Kotelhez, mert 38-assal mentem, nem 1-essel (szintén a Maoz tanácsára, ha meghalok, az ő lelkén szárad). Jó volt, hogy elmentem, kell a segítség, hogy kilábaljak a jövőm miatti folyamatos aggódásból, meg az az generálta depiből. Péntek este megdicsértek a zsiniben, hogy jól nézek ki. Van egy nő (majdnem néni) meg a barátnője. Segíteni szokott, ha elvesznék az imakönyvben, és a városban is összefutottunk egyszer, egész jót beszélgettünk, ő mondta, hogy jól nézek ki, jobban is éreztem magam, mint az egész heti vergődésem folyamán... A kotel működik, punto. Még imákat is kaptam papíron, a rabbiénnemtudomkiéit, hogy ha elmondom minden nap két hétig, és kérem az Örökkévalót arra, amire szükségem van, meg fogja adni. Sajnos az egyik ima annyira rossz minőségű másolat, hogy kész szenvedés kisilabizálni... Mindenesetre mindent megköszönünk benne, ennyit értek...
Vettem Szidurt is, szefárd, úgyhogy már nem szenvedek a zsiniben, hogy ugyan hol vagyunk, és egyáltalán melyik imakönyvet vegyem le a polcról. Női, úgyhogy Káddis nincs benne. Hát, azért legalább egyszer beleírhatták volna... Viszont gyönyörű!! Amikor megláttam, és a kezembe fogtam, olyan volt, mint Ollivandernél pálcát vásárolni :).

Jó híreket várva léptem át az új hétbe. Nem volt tervem zsidónak lenni, idejönni, és kinlódni mindezzel, amivel most kínlódom. Ha már idehozott az Isten, Ő felel értem, és semmi okom sincs azt hinni, hogy nem teszi.

El is felejtettem képet biggyeszteni legutóbbi (s különben egyetlen) látogatómról. Egyszer csak ott mászott a fal mellett. Egy gyors szívroham leküzdése után felpattantama székről, ám akkora már eltűnt a padlólécek között. Jó, gondoltam, kész, éjjel fog támadni álmomban. Aztán bementem vacsorázni a házba, és megkérdeztem Noamot, hogy normális-e, ha egy nagy pókot találok a szobámban. Azt mondta, igen, és hogy na eggósjak, barátságos jószágok, nem kell tőlül tartani, ha akarom, átjön megfogni. Mondtam, azt nem lehet, mert eltűnt. Megnyugodva tértem vissza. Elmentm pisilni, felemeltem a wcpapírt, és hogy hogy nem, ott pislogott a helyén Mr Big. El kell mondanom, ez sem az a helyzet, amit alegideálisabbnak mondanék egy ilyen találkozásra. Felrohantam a szobámba az előrelátóan idekészített pókfogópohárért meg egy darab papírért, és elfogtam a bestiát. Aztán feltettema képet a facebookra. Maoz szívrohamot kapott, majd gondosan megkersete az interneten, és úgy tűnik, ez az Izraelben található legnagyobb méretű pók. Noam pedig közölte, hogy ő nem ekkorára és nem szőrösre gondolt. Szörnyű, hogy csak mert európai vagyok, ez meg itt a Közel- Kelet, pláne vidék, azt hiszik, valami muslicától szartam be.

Natafi száműzetésem negyedik hetében járok a depresszió és a vakhit közt egyensúlyozva. Lehet, hogy abba kellene hagynom az egyensúlyozást, mert ennél a depresszió is jobb, meg vallási fanatikusnak is kifizetődőbb lenni. Mert mi van? Egyedül vagyok az összes rohadt problémámmal, és kezd ebből elegem lenni. A Maoz irtó cuki, édibédi, eszem a kis szívét, de gyakorlatilag nem lehet rá számítani. Tegnap beszéltem az itteni rabbival, aki nagyon kedves, de azt mondta, lehet, hogy nem fog ez a dolog összejönni, mert az állam nem fogja elfogadni a betérésemet, ha nem alijázok előtte, ellenben itt akarok maradni. Ezt még meg kell érdeklődnie, mert volt itt egy fiú, akinél problémák voltak emiatt. Na, akkor utána felhívam az ex-szochnutos pasit, aki két hónapja azt állította, izraeli ortodox gijurral simán megkapom az államplolgárságot. Most tagadta, hogy ilyet mondott volna, egyébként se értette, hogy nem azért akarok orti betérést, hogy hamarabb legyen állampolgárságom, sem azért, hogy házasodhassak, de ettől még mindhárom fontos. Valamint azt is állította, hogy ha a belügyminisztériumban már elfogadják az otthoni gijuromat, akkor halachikus akadálya se lesz zsidó a esküvőnek. Ez akkora hülyeség, mind a lila akác, szerintem. De, majd a halacha a belügyminisztériumhoz igazodik... Ja, meg hogy ha csinálnék is ortodox betérést, addig nem házasodhatok, amíg nem alijáztam. Ezt se értem. Na mindegy, szerintem ez a pasi egy idióta, kár volt hívni, csak kiakadtam. Senki sem segít nekem. Egyedül érzem magam. Próbálom elmagyarázni a Maoznak, mennyire lehangolóan semmit nem tesz, de nem érti. Hogy ugyan hogy segíthetne a betérésben. Abban sehogy. De még mindig a depressziós buddhista picsával (upsz, jaj, hát nem kiszaladt?) lakik ahelyett, hogy elköltözne, és nem érti, mért van görcsben a gyomrom, ha náluk vagyok, hogy mért nem akarok ott maradni reggel, miután ő elmegy dolgozni, és indulok el én is vele, hamarabb, noha nekem volna még időm. Nem visz el a szüleihez, pedig (öt percre) már találkoztam az anyukájával a buszállomáson, aki nagyon kedves és szimpatikus volt, és meg is hívott magához. Nem szerez semmi infót arról a bizonyos vízumról, amihez nekem már otthom megvannak a papírjaim, csak le kéne fordíttatnom őket, és egyáltalán, annyira nem képes, hogy megnyugtatóan azt mondja: ne aggódj, nem lesz semmi baj, semmiképpen sem kell hazamenned várakozni Magyarországra. Csinál nekem vacsorát, és megsimogatja a hajamat, tudom én azt is, hogy szeret, de eléggé? Mindent nekem kell megoldanom, és lehetőleg vágjak hozzá jó pofát, próbáljam élvezni, amim van, és ne legyek szomorú. Persze, persze, a kihívások leküzdése megerősít, felemel, és közelebb visz az Örökkévalóhoz. De nekem akkor se tetszik ez a szivatás. Pedig lehet, hogy nem is lesz baj, elvégre a rabbi azt mondta, lehet, hogy nem fogadják el, ez még nem biztos. És különben is betérhetek én még attól, hogy nem fogadják el rögtön. A Maoz meg elvehet. Ha meg töketlenkedik, otthagyhatom a jó francba, vergődjön a hiányomban, ilyet úgyse talál soha még egyet, mint én, ez teljesen egyértelmű, mellesleg tudja ő is. Én meg elrepülök az égbe, mint egy madár, habár gyűlölöm a madarakat. Néha tényleg azt kellene, elrepülni. Csak hát, hová. Megható és nevetséges, hogy a hit az, ami megnehezíti az életem, meg az is, ami rábír, hogy ne vessem le magam valami közeli szikláról.  Szívás. Aki azt hiszi, ezt teljesen egyedül találtam ki magamnak, idióta. Senki nem csesz ki magával ennyire hobbiból.

Most meg mennem kell dolgozni. Négy óra a tutitűs csajnál, kutyaszőr, szőnyegek és vákumporszívó. Ezt utálom. A szőnyeg nélküli házakat jobb takarítani. Tisztán látom magam, ahogy gumikesztyűvel a kezemen a felmosóra támaszkodva zokogok. Ez így lesz. Várom a szebb jövőt, és remélem, hogy közel van. Én egy ilyen várós csaj vagyok, hogy nyekessze meg a szomorúság az összeset, aki tehet erről!

Restart, mi? De annyira, hogy új év van. Annak is a harmadik napja, amikor mit tehetne az ember mást, böjtöl, mert az év harmadik napja, az bezony böjtnap. Voltak persze, akik azt bizonygatták a facebookon, hogy két nap szűnni nem akaró kajálás után (ami gyakorlatilag minden zsidó ünnep kötelező velejárója) direkt jó is, de azért én szívesen leöntöttem volna a torkomon egy-két pohár vizet. Ami a nem-evést illeti, azzal egyetértek. Mikor már épp lefordulni készültem volna a székről péntek este, Maoz közölte, hogy na, náluk otthon ez lett volna az első fogás. Ajvé, ajvé, ennek a fele se tréfa. Itt gyorsan kitértem a gyerekek egészséges táplálkozásának fontosságára. Márminthogy a mieinkére, a majdaniakréa, mert én nem akarom, hogy kövérek legyenek a gyerekeim. Erre mondta, hogy pedig az az ő családjában teljesen normális, mert pl a bátyja meg a két nővére... Hogy a kisebbik nővére most már nem, mert diétázott, de az, amelyik férjnél van, na az igencsak. Ajjajjajj! Az ember lő magának egy ilyen kis snájdig vékonyat, és kiderül, hogy potenciálisan ott hordozza magában a tehéntestalkat-géneket is. Na mindegy is, mert mindez az aggodalom semmi ahhoz képest, amit az anyja ültetett az ő fülébe. Hogy tudniillik mi lesz, h 10 év múlva, teszem azt, rájövök, hogy mégis inkább Magyarország az én hazám, és haza akarnék menni. Hogy akkor micsináljon ő nélkülem meg a gyerekek nélkül (vagy nélkülem a gyerekekkel)?  :-/ Na erre mit mondjon az ember? Én mindenesetre azt mondtam, hogy tökre rajta is múlik, meg a családján, mert ha szeretni fognak, nem fogok innen elvágyni sehova. Punto.

Jahh, meg elköltöztem Natafba. Szép hely ez, legalább 500-an laknak itt és legalább két busz is jár erre naponta. Na de mindegy, túléljük. Muszáj. Most úgyis "rá kell feküdni" az ortodox betérésre, ahogy a rabbi mondta. Szóval ez a következő napirendi pont. Amúgy meg, de őszintén, baromira felemelő érzés nem egy fedél alatt lenni, miss 36éves frusztráltcsipával.

Újra Izraelben. Ezúttal nem úsztam meg kérdések nélkül egyik repülőtéren sem, de gond azért nem volt. Minden akadály nélkül megérkeztem Jeruzsálembe, ahol a buszállomáson úgy negyedórát rohangáltam fel s alá, majd felhívtam a Maozt, hogy ugyan hova lett a 74-es busz. Ja, hát azt átrakták, menjek le az aluljáróba. Ajvé! Itt van aluljáró? Az izraeli ember segít (ez a hivatalokra nem vonatkozik), egy kedves lány meg is kérdezte, mit keresek, és meg is mutatta, hova, merre. Aztán már csak a harmadikra kellett felküzdenem a 23 kilós bőröndöm.

Kezd itt is hűlni a levegő. Fura. Egyrészt ha tök meleg van is, érezni, hogy ez már nem ugyanaz a meleg. Másrészt ha a napos oldalon megyek, izzadás, ha az árnyékban, elő kell vennem a pulóverem. És már hosszú pizsamában alszom, takaróval. Még nyitott ablaknál, de csukott ajtónál, hogy ne legyen huzat.

Maozzal minden nagyszerű és csudaszép. Szobát keresünk nekem, mert ha lehet, mégse mennék Natafba. Munka már volna itt is, és sokkal könnyebb volna innen intézni mindenfél hivatalos ügyeket, mint vízum például. Ma este megyek (megyünk?) megnézni egy szobát, jó volna, ha jó volna. Hétfőn húznom kell innen, és már nem is bánom, annyira nyomaszt a helyzet. Márhogy a kedves lakótársról beszélek, akinek még a gondolatára is kiráz a hideg. Meg még arra a gondolatra csak igazán, hogy az ünnepeket itt töltjük (volt olyan ötlet, hogy hazamegyünk a Maoz szüleihez, de nem, ez még nem következik be, bár kérdem: mikor? mikor??), és lehet, hogy ő is. Nem bírom elviselni, és ez könnyen lehet, hogy kölcsönös.  Semmi baj, csak jó lesz már nemsokára.

Jaj, és kilukaszttattam a fülem. Hát... a Bizard tattoo nevű helyen. Érdekes tapasztalat volt. A hely, nem a füllukasztás, az simán ment.